[ a könyvtippet írta Beáta Sosity Beáta Sosity ]

print close


A fajok eredete

Darwin, Charles

Könyvtipp
Mint olvasmány megragadó vízió ez a könyv: a természet ezernyi apró
jelenségét egyetlen hatalmas magyarázóelméletbe helyező,
ellenállhatatlan látomás. Darwin könyve azért is olyan nagyon jó, mert van egy, a laikus számára
is könnyen követhető érvelési struktúrája. Ha az érvelés láncszemei
elég erősek és megállnak a maguk lábán, akkor a következtetések
szüksgszerűen adódnak.

Kedvenc idézet
Forduljunk most a nektárral táplálkozó rovarok felé. Feltehetjük, hogy a növény, amely a tartós kiválasztódás miatt lassan egyre több nektárt termel, már igen elterjedt, és hogy egyes rovarok főleg ennek a nektárjától függenek, mint tápláléktól. Sok ténnyel támaszthatnám alá, hogy a méhek mennyire igyekeznek takarékoskodni az idővel: ott van például az a szokásuk, hogy lyukat vágnak, és a nektárt egyes virágok tövénél szívják ki, ahová egyébként némi fáradság révén a virág száján át is bejutnának. Ha az ilyen dolgokra gondolunk, elhihető, hogy a szívóka hosszában, görbületében és hasonlókban megmutatkozó egyedi különbségek, amelyek túl kicsinyek ahhoz, hogy mi észrevegyük, bizonyos körülmények között a hasznára válhatnak egy méhnek vagy másfajta rovarnak, amennyiben is így egyes példányok gyorsabban tudnak élelemhez jutni másoknál. Így azok a kolóniák, amelyekhez az ilyen egyedek tartoznak, virulni fognak, és számos új rajt bocsátanak ki, melyek ugyanezeket a sajátos vonásokat öröklik. A közönséges vöröshere (réti lóhere) és a bíborhere (Trifolium pratense és T. incarnatum) pártái futó pillantásra nem tűnnek különbözőnek. A mézelő méh mégis könnyen kiszívja a nektárt a bíborheréből, de nem így a közönséges réti lóheréből, amelyet csak a poszméhek látogatnak. Úgyhogy a vöröshere egész mezői hiába kínálják a nektárjukat a mézelő méheknek. Pedig biztosan tudjuk, hogy ezt a nektárt a mézelő méhek is nagyon kedvelik, tudniillik többször láttam azt, de mindig csak ősszel, hogy a poszméhek által a párta csövének alján ütött lyukakból számos mézelő méh is szívogatja a virágokat. A párta csövének hosszúságában lévő különbség, ami a méhek látogatásait eldönti, jelentéktelenül kicsi kell legyen, azt mondták ugyanis, hogy ha a réti lóherét lekaszálják, akkor a második termés virágai valamivel kisebbek lesznek, és ezeket már számos mézelő méh látogatja. Nem tudom, igaz-e ez az állítás, és azt sem, hogy egy másik közzétett kijelentés megbízható-e, amely szerint az olasz (liguriai) méh, amelyet általában a közönséges mézelő méh egy változatának tartanak és azzal szabadon kereszteződik, eléri és ki tudja szívni a vöröshere nektárját. Olyan vidéken tehát, ahol ez a lóhere-fajta van bőségben, nagy előnnyel járna a mézelő méhnek, ha egy kicsit hosszabb vagy másképpen felépített szívókával rendelkezne. E lóhere-fajta termékenysége ugyanakkor teljes mértékben a virágait látogató méhektől függ. Ha a poszméhek valahol megritkulnának, a növény számára igen előnyössé válna, ha rövidebb vagy mélyebben szétváló volna a pártája, hogy a mézelő méheknek lehetővé tegye a virágok szívogatását. Így megérthetjük, hogyan lehetséges, hogy a virág és a méh együtt, vagy egymás után módosul, és egymáshoz a legtökéletesebben alkalmazkodik az összes olyan egyed megőrzése révén, amelyek egymás számára kölcsönösen kedvező, parányi felépítésbeli eltéréseket mutatnak.

Műfaj: Tudományos értekezés
Kulcsszavak: ökológia
Nyelvek (könyvtipp): Magyar

E-szövegek Részlet a könyvből
Képek Darwinról

Comments