[ a könyvtippet írta Agnes Rapai ] Az írófejedelmet meglátogatta az egyetemi diák, Gergely Ágnes. Az író selyem házikabátban fogadta a megszeppent fiatal költõnõt, magához rendelte könyvekkel teli dolgozószobájában.
- Mit akar?
- Én csak...nagyra becsülöm...a...
- Térdre!
Gergely Ágnes pedig - mi mást tehetett volna? - térdre ereszkedett a zsarnok elõtt.
- Megengedem, hogy kezet csókoljon!

Ilyen fura alak volt Füst Milán. Különcködéseirõl nyugatos barátai és ellenségei mind megemlékeztek, hiszen olyan félelmetes imázst talált ki magának, ami rengeteg "kis színes" írás témájául szolgálhatott.

Füst Milán "Feleségem története" c. regénye volt az elsõ magyar mû, amelyet Nobel-díjra javasoltak.

Költészetének megértéséhez, azt hiszem, meg kell öregedni.
"Hallgass rám oh ifjúság. Volt egy öreg görög egykor
Ki felemelte két kezét, mint a szobor s az ifjúságát visszakövetelvén
Mondott aiszchyloszi átkot arra, aki tette, hogy így meg kell az embernek öregedni."
(Öregség - Magyarok 1947.)

Ez a zsoltárokból jól ismert hanghordozás, a 20. század elején még értetlenséggel fogadott szabad vers alakjában jelent meg. Füst Milán mestere volt a régi és a szokatlanul új egybegyúrásának. Zsoldos Sándor az utószóban így ír: "... a Naplót tartotta fõmûvének. Azt a Naplót, melyet teljességében immár nem fogunk megismerni eredeti formájában... Azonban minden munkáját fölfoghatjuk e fõmû-napló lapjainak."

[ infó ] Zsoldos, Sándor: Füst Milán összes versei. Fekete Sas Kiadó, Budapest/1997 .