[ a könyvtippet írta Németh Zoltán ] Az emberi megismerésének ritkán tapasztalt mélységeibe jutott Csáth Géza naplójában. Pedig a szex és a kábítószer nem valamilyen írói program részeként jelenti be önmagát, hanem elhárításként, a betegség semlegesítéseként. A Naplóban mégis írói programként olvassuk a hihetetlen mennyiségû szeretkezések sorozatát és a kábítószer befecskendezett dózisait. Pedig nincs semmilyen megszokott naplóírói ömlengés, semmi érzékenykedés, dózisok és aktusok számai sorjáznak, napi teendõk és bosszúságok: a számok rituális sorozatában tulajdonképpen az olvasó az, aki magára lát, aki beigazítja testét a Napló precíz matematikájába. Adatok és tények külsõ hálójában nincs sehol a lélek, és nincs benne semmi kín. A kórházban érezni ilyet: a kés alá befekvõ feladja a legcsekélyebb ellenállást is, a sors hideg késeinek önként nyújtja fel a testét. Betolják õt, és ahogy néz, látni, semmi sincs a szemében. Állati kiszolgáltatottság a vasárnapi ebéd elõtt, vagy inkább tárgy, emberbõrbe csomagolva. Ez a hideg, embertelen test, amelyet szinte szétfeszítenek a hormonok és a morfium molekulái, ez a forró, zakatoló test a Napló. Nincs szüksége rá, hogy szeressük, semmi érzelem nem háboríthatja.
„Megvetettem õt, mert láttam, hogy szeret.”

[ infó ] Csáth, Géza: Napló 1912-1913. Babits Kiadó, Szekszárd 1989 .