[ a könyvtippet írta Keresztesi József ] Szokás azt mondani, hogy nincs felnõtt- és gyerekirodalom, csupán jó és rossz irodalom létezik. Ez talán nem teljesen igaz. A gyerekirodalom, a jó gyerekirodalom ugyanis egészen máshová épül be, a személyiség mélyebb rétegeibe, mint a felnõtt fejjel olvasott mûvek (a kamaszkor nagy olvasmányairól most, az egyszerûség kedvéért, ne essék szó). A gyerekkorban bennünket elérõ történeteket másféle cókmókként visszük, hordozzuk magunkkal. Épp ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mi és hogyan talál meg bennünket ekkortájt.
Az az útravaló, amit Janikovszky Éva csomagolt nekünk, a legprímább cókmók. Remekmûveinek nagy része nem is mese, hanem monológ, ahol a felnõtt többlettudása válik semmivé valamiféle pengeéles gyermeki pillantás súlya alatt. Nem történik más, mint hogy a gyerek figyel, és megjegyez néhány furcsaságot. A rutinból fakadó önellentmondásainkat. Tiszta pillantás, tiszta beszéd. Vagyunk, akik vagyunk: nehezen értelmezhetõ, suta figurák, mókás tereptárgyak.
“Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy felnõttnek lenni sokkal jobb!” – jelenti ki nagy magabiztossággal a könyvbeli kisfiú, és sorra veszi azokat a lehetõségeket, amelyekkel egy felnõtt bearanyozhatja az életét, ám amelyekkel a felnõttek – valami rejtélyes, egyelõre tisztázhatatlan okból kifolyólag – nem élnek. Vajon miért? Miért nem térdelnek föl a székre, miért nem esznek csokit ebéd elõtt, és miért nem kalimpálnak a lábukkal a széken, ha vendégségben vannak? Hol és miért mondtunk le a saját szabadságunkról?
A legnagyobb gyerekkönyvek (és Janikovszky könyvei, ne féljünk kimondani, a nagyok között is a legnagyobbak közé tartoznak) képesek arra, hogy a felnõtt olvasónak is mélyre menjenek. Szokás azt mondani, hogy nincs felnõtt- és gyerekirodalom.

[ infó ] Janikovszky, Éva: ha én FELNÕTT volnék. Móra könyvkiadó, Budapest 2003 . ISBN: 9631176878.