[ a könyvtippet írta Gábor Palkó ] „A történeteket vakító nyári napsütésben írtam, a nap annyira fölforrósította az írógépet, hogy percenként többször is megakadt és dadogott. Nem tudván a vakító, fehér lapokra nézni, azt sem ellenőriztem, hogy mit írtam le, fénymámorban, önműködő módszerrel írtam tehát, a nap olyannyira elvakított, hogy csak a csillogó írógép körvonalait láttam, (…). És mert az elmúlt évben úgy zúdultak rám az események, hogy még anyám halálát sem volt időm feljegyezni, nos, ezek az események arra kényszerítenek, hogy a szöveget úgy hagyjam, ahogy első nekifutásra született. Remélem, hogy egyszer majd lesz időm és bátorságom a szöveget újra és újra átgyúrni és bizonyos klasszikus igényekhez idomítani…” Az Őfelsége pincére voltam utolsó lapján olvasható ez az önértelmező néhány sor. Olyan utószó ez, egyfajta használati utasítás, amely az olvasót hivatott „eligazítani”. Csakhogy, és ez a regény olvasását végigkísérő jellegzetesség, a „szerzői utasítás” nagyon is kétértelmű. Egyrészről az írás „természetes”, spontán folyamatát, a szerzői kontroll és a „klasszikus” elvárások távollétét hangsúlyozza, másrészről az írás folyamatának megakadását, a dadogó, megakadó írógépet és a nap által elvakított, így olvasásra képtelen szerzőt festi elénk. Ezzel szorosan összefügg egy másik ellentmondás, amely a reflexív olvasás előtérbe kerülő tapasztalata. A spontán, ösztönös írás képzetét erősíti a közvetlen és homogén elbeszélő hang (és az énelbeszélés), másrészről azonban a kötet  kis és nagy szerkezetekben egyaránt gondolkodó és tervező alkotót mutat, aki éppen az epikai nagyforma nagyon is klasszikus igényeivel kísérletezik – sokak szerint első ízben a prózaírói pályán. A „fénymámorban” úszó, minden tudatos szerkesztést és reflexiót elkerülő alkotó képe tehát többszörösen idézőjelbe kerül, a kötet története ezt sajátos módon támasztja alá: a megírás és a megjelenés között – a politikai cenzúrának „hála” –  évtizedek teltek el. Mindezek „fényében” a könyv kétféle módon bizonyosan olvasható. Belemerülve az anekdotákból és motívumokból szövődő karrierregény sodró lendületébe, a pikolófiúból szállodatulajdonossá majd végül útkaparóvá avanzsáló főhős-mesélő kalandjait hallgatva, a reménytelen vágyakozástól a nagyszerű vágyak beteljesülésén át a megnyugvásig vezető ívet követve. Vagy olvashatjuk úgy is, mint szürrealista kísérletet: megszabadulni a tudatosság kényszerétől, amely éppen a reflexivitás kiiktatására való törekvés révén kénytelen egyszerű nagyepikai sémák mentén szervezni az elbeszélést; vagy éppen az írógép dadogására is fordíthatjuk figyelmünket, arra, mi szegül ellen az egyirányú jellemrajz kibontakozásának, a lineáris időszerkezetnek, a közvetlenség epikai illúziójának.

[ infó ] Hrabal, Bohumil: Őfelsége pincére voltam. (A könyv nyelve: magyar) Varga György. Európa, Budapest, 2003 (1989). ISBN: 9630774283.