[ a könyvtippet írta Selyem Zsuzsa ] Mindig más miatt zaklat fel engem ez a könyv. Nyilván rajtam is múlik a dolog: mi miatt vagyok éppen felzaklatható. Elõször olvasva Madame Bovary élettörténetét olvastam. Egyszerûen csak õ érdekelt, rá bírtam odafigyelni, minden más háttér volt, akadály Emma szépséges elképzelései elõtt. Nyilván, úgy olvastam, ahogy elõször lett szerelmes az ember (még az õsidõkben, Flaubert elõtt): minden jelt magamra értettem.
A másodiknál egyetlen élmény jött ehhez, de az felejthetetlenül: amikor a sírkertben krumplit termesztõ templomszolga, Lestiboudois fölismeri az Emma sírjánál térdelõ Justint, és egybõl rájön, ki lopja a burgonyáját.
A harmadiknál észrevettem a többi figurát, a végzetes Homais urat, álnok tisztességével, Emma szeretõit: a vivõr Rodolphe-ot és a közepesnél is enyhén butább Léont, az apát szeretetreméltó önzésével, az anyóst gyûlöletes önzésével, a pap szerencsétlenkedését véletlenszerûnek tûnõ mesterségével – és egyre inkább észleltem Bovaryné belsõ korlátait is. Gyáva, hazug, önzõ – olvastam magamra.
Persze nem tanultam belõle semmit. Lassacskán felismertem ugyan az álnokságokat, melyeket az emberek mindenkor az önzetlenség nevében egymás ellen és maguk ellen elkövetnek, csakhogy Flaubert mondatai úgy vannak kiegyensúlyozva, hogy ne ringassanak bele abba a tévhitbe, hogy az álnokságot, ha jól tanulunk, elkerülhetjük; és úgy vannak mozgásra bírva, hogy ne gondoljuk az igazságot megragadhatónak: ergo még ott sem áll meg a dolog, hogy nem elkerülhetõ az álnokság.

[ infó ] Flaubert, Gustave: Bovaryné. Európa Kiadó, Budapest/1999 . ISBN: 9630776820.