[ a könyvtippet írta Gábor Palkó ] A szépirodalmi művekben az archaizálás általában többé-kevésbé konkrétan meghatározható  történeti korra utal, de nem igyekszik egy nyelvtörténeti értelemben vett régi nyelvállapot rekonstruálására. Az archaizálások egy más csoportját alkotják a valamely korszak nyelvének képzetét totálisan  megjelenítő művek. Az a jogos felvetés, hogy elmúlt nyelvállapotokat egészében rekonstruálni nyilván lehetetlen, kevéssé befolyásolja ezen szövegek esztétikai hatását. Nyelvi szempontból egyébként ide tartoznak a későbbi “hamisítások” is. Mindkét szövegcsoportra jellemző, hogy tematikusan is idézi az adott kort. (Az átlagos befogadó számára lehetetlen feladat volna grammatikai, lexikai vagy helyesírási archaizmusok révén azonosítani egy kor nyelvállapotát.) Esterházy nagy sikerű regénye az eddig vázoltaktól eltérő módon viszonyul a nyelvi múlthoz. Megtöri az archaizálások alapsémáját, éspedig azzal, hogy a regényfikció tere és az abban mozgó szereplők nem egykorúak azzal az „archaikus” nyelvvel, amelyen megszólalnak. Jóllehet a szépirodalmi archaizálások lényege éppen az, hogy elhiggyük: „régen így beszél(het)tek”, vagyis a fikció, hogy a befogadó egy korábbi „valóság” szemlélője, így „természetes”, hogy a „régi” szereplők „régi” nyelvet beszélnek. Az illúzió szempontjából mindegy, hogy szórványos elemekkel vagy komplexebb módon idézik fel az elmúlt nyelvállapot illúzióját, a befogadó játékszabályként elfogadja, hogy „akkor” (a fiktív múltban) „így” (egy elképzelt régi norma szerint) beszéltek, a mű realitás-illúziója teljes. Esterházy regénye viszont olyan effektusra épül, mely minden pillanatban szembesít a jelenbeli történet nyelvi inkompatibilitásával. Ez a szakadás vagy törésvonal nemcsak azt foglalja magában, hogy minden pillanatban érzékelnünk keljen: az Ilyen emberek nem így beszélnek, vagyishogy a regénytérben hozzájuk társuló társadalmi összefüggések más nyelvi normát írnak elő, de azt is, hogy az ilyen történések irodalmi megjelenítésének nyelve sem ilyen „szokott lenni”. A megszokottnak ez a kettős kifordítása folyamatosan provokál, arra indítva a befogadót, hogy jelentést tulajdonítson a furcsa összeférhetetlenségnek.

[ infó ] Esterházy, Péter: Tizenhét hattyúk. (A könyv nyelve: magyar) Csokonai Lili. Magvető, Budapest, 1988 .