[ a könyvtippet írta Gábor Palkó ] „egy értékvesztett jelen feszült várakozása a biztos megszűnést jelentő jövőre, szinte cselekmény nélküli mozgás közel 150 000 szóban elbeszélve” – vajon hányan ismernének rá e zseniálisan sematikus leírásból a Vergilus halálára? De mire is vonatkozik ez a kérdés? Hogy hányan ismernek rá Broch „főművére” a hatásos mondatból, azok közül, akik ismerik a művet? De lehet, hogy inkább az a kérdés, hogy mennyien ismerik a regényt ma egyáltalán? Broch regénye egyrészről rendkívül időszerű. Mi is lehetne aktuálisabb a művész, és különösen a költő megváltozó, vagy direktebben, de nem kevésbé pontosan: erodálódó szerepét értelmezni egy szinte minden lehetséges formában a célszerűség és a hatékonyság szempontjait (szólamait?) hangoztató társadalmi környezetben? A saját logikájuk szerint működő társadalmi részrendszerek – és ez a mű születése óta eltelt hatvan-hetven évben ha nem is közismertebb, de felismerhetőbb lett – talán éppen az esztétikum vagy a lét végességének tapasztalatával szemben bizonyulnak a leginkább tanácstalannak, együttműködésre képtelenebbnek. Ez a bizonytalanság különösen érvényes a hatalom gyakorlására szakosodottak körében, mindegy, hogy egy római császárról (a regény fiktív ideje), a harmadik birodalom tejhatalmú uráról (a regény születésének ideje), vagy a politikai elitről van szó (a regényolvasás ideje). De a szubjektum helyével szerepével kapcsolatos bizonytalanság nem csak az írás társadalmi környezetét, hanem az írás gesztusát, a szerzői pozíciót is jellemzi: a bizonytalanság eme bizonyossága is közös pontja a brochi tegnap és a ma irodalmának. Másrészről viszont Broch regénye végtelenül távoli, egy elmúlt század (évezred?) komoly erőfeszítés nélkül megközelíthetetlen meredélye. Nem véletlen, hogy a posztmodern kor teoretikusai (és könnyen lehet, hogy a posztmodernt, bár ma sem tudjuk, pontosan mi is ez, már magunk mögött hagytuk) a „magas” modernizmust búcsúztatták, a giccstől irtózó, keveseknek szóló és kevesek által érthető „pszeudo-mitologikus” irodalmat. Mert ugyan páratlan kaland belebocsátkozni a „regényköltemény” költészet elleni nyelvébe, amely a halál, a semmi felé vezető úton egy szakadatlanul indázó és megregulázhatatlan nyelv hullámain végül a nyelv elégtelenségének tapasztalatáig sodor, de erre a kalandra– és itt érdemes elkerülni minden moralizáló vagy pesszimista modalitást – mind kevesebben vállalkoznak.

[ infó ] Broch, Hermann: Vergilius halála. ford. Györffy Miklós. (A könyv nyelve: magyar) Kalligram, Budapest, 2004 .